Szikrázó napsütésben rendezte idei szezonzáró tömegsport eseményét a VELO.hu, a klasszikus, Gyöngyös- Kékestető útvonalon, közel 700 versenyző részvételével. A 18 km-es, 840 méter szintkülönbséget magába foglaló hegymenetet a verseny története során harmadszor Makács Gábor (C12.hu) nyerte. A Tigris ismét büntetett!

6.cst1

A versenyzőket a sástói-kempingnél egy félpályás útlezárással próbálták „elriasztani” a munkások, de a rendőrség segítségével, a szemből érkező forgalmat megállítva, gond nélkül sikerült átvinni a hatalmas létszámú mezőnyt ezen a részen. A Tigris, készülve az útszűkítésre, már az „akadály” előtt támadásba lendült és innen egészen a célig egyedül haladt az élen. 1 perces előnnyel ért elsőként a mátraházai meredeken kijelöl hegyi hajráig, majd előnye a célig sem csökkent és fantasztikus idővel, új pályacsúccsal, 38 perc 18 másodperces idővel nyerte a Csúcstámadást. Ezzel sikerült neki a duplázás, a két héttel ezelőtti, Dobogókői Csúcstámadás elsősége után.

Tigris korai ritmusváltására Havas Péter (Mugen Race Team Prolog) próbált meg reagálni, aki jó tempóban haladt a hegyi hajráig a második helyen, mindezt úgy, hogy néhány órával korábban érkezett haza egy egész éjszakás utazás után a friedricshafeni Eurobike kiállításról. Havas mögött egy kb, 20 fős üldözőboly haladt 20 mp hátrányban, de a hegyi hajránál, a pálya legmeredekebb részein utolérték.

Az utolsó három kilométeren aztán minden boly szétszakadt és egyesével érkeztek a versenyzők a kékestetői célba. A parkolóban, a szokásos „kávézó hangulat”, a hosszú frissítő pultokon pedig dinnye, banán, müzli oltotta az éhséget.

6.cst2

A hölgyek között a leggyorsabb időt, Tache Marike (Bianchi-Peloton SE) hajtotta, ő 48 perc 7 másodperc alatt teljesítette a távot.

Az eredményhirdetés során összesen hat korcsoportot díjaztak női-férfi kategóriában a rendezők, valamint különdíjat kapott a legidősebb és legfiatalabb női és férfi teljesítő is. Kékestetőn a napot a szokásos tombola zárta.

Ezúton is köszönjük a részvételt nem csak a mai csúcstámadáson, de a VELO.hu összes ide rendezvényén mindenkinek. Külön köszönet a mai nap sikeres lebonyolításáért a Gyöngyösi Triatlon Klubnak. Reméljük, a Mátra-kör útvonalát is hamarosan kijavítják és nem marad hosszú országúti verseny nélkül hazánk legnagyobb hegysége.

Fotógalériák

  1. VELO.hu Kékesi Csúcstámadás
  2. VELO.hu Kékesi Csúcstámadás – Eredményhirdetés
  3. VELO.hu Kékesi Csúcstámadás – A célba érkezők 

 

Az eredménylistával kapcsolatos esetleges reklamációkat és korrekciókat, kérjük ne ehhez a cikkhez kommentként, hanem az időmérő csapat erre a célra létrehozott felületére írjátok meg ITT.